Budapest, XIII. Katona József. u. 41. III/16. Hétköznap: 13.00-20.00 06 (30) 651 2686

Voll féle fogteszt

Az általános orvosi gyakorlat szerint, ami nem mindig helytálló, sokszor kezelik a látható, adott tüneteket. A beteg megkapja a gyógyszert, és eltanácsolják azzal, hogy ez biztos segíteni fog. Jöhet a következő beteg.

Az esetek 80-90%-ban viszont csak ideig-óráig szűnnek meg a problémák, amik egy idő után visszajönnek, vagy egy teljesen más helyen okoznak újabb problémákat. Természetesen ezekre az újfajta tünetekre is kaphatunk megannyi csodaszert, sőt, még a réginek számító, alapproblémára is kaphatunk újabb szereket . A  kör végtelen, maximum a türelmünk véges.

Mit lehet tenni annak érdekében, hogy elmúljanak régi, hozzánk nőtt betegségeink, amikkel sok orvosi kezelés után sem tudtak segíteni?

Nagyon egyszerű!

Meg kell keressük a szervezetben lévő kiinduló gócot, a probléma gyökerét, hogy aztán annak a célzott kezelésével indulhasson gyógyulása útjára.

Mik is azok a gócok?

A szervezet, vagy egy bizonyos szerv megbetegedése, amely a szervezet egy másik pontjából kialakuló fertőzésből, gyulladásból származik. Ez a kiindulási gyulladásos góc okozza aztán a betegségünket.

A szervezetben megbújó góc, alattomosan, és elég lassan dolgozik, de annál biztosabban. Hosszú idő után jelentkeznek csak a tünetek.

Hogyan lehetséges ez?

A góc jó táptalajt biztosít a baktériumok elszaporodásának, majd azok a véráramba kerülnek, és ott, ahol a szervezet ellenálló képessége csökkent megtapadnak, majd kialakul a betegség.

Persze nem mindig baktériumok okozzák a legnagyobb problémát, hanem a különböző kórokozók toxikus anyagai.

Mikor kell gyanakodnunk gócos megbetegedésekre?

  • Ha hosszú idő át fen áll olyan problémája, amire az orvostudomány csak kitárt karokkal áll, de a gyógyulását nem tudták elősegíteni
  • Foltokban hullik a haja, kopaszodik
  • Megjelenhetnek bizonyos bőrtünetek bárhol bőr felületén
  • Reumatikus panaszok
  • Általános gyengeség, fáradékonyság, idegesség
  • Hőemelkedés
  • Alvászavar, stb.

Hol fordulhatnak elő leggyakrabban gócok a szervezetben?

  • Mandulák
  • Arcüreg és homloküreg
  • Szem
  • Prosztata, petefészek
  • Vakbél
  • Fogak

Rendelőnkben az összes lehetséges területen lévő gócokat fel tudjuk térképezni Voll/EAV-diagnosztikánk segítségével.

Ennél különlegesebb eljárásunk is létezik, ami még célratörőbb, ha az a gyanúnk, hogy a fogakban találjuk a problémás gócot.

Ennek a vizsgálati módszernek a neve, a Voll-féle fogteszt.

A szájüregi folyamatok és a szájüregbe, a fogorvosi tevékenység során bekerülő idegen anyagok befolyásolják a szervezet energetikai viszonyait és funkcióit.

A fogak az összes szervvel kapcsolatban állnak, az akupunktúrás csatornahálózat minden funkciós köre átfut a szájüreg területén.

  • a fogászati anyagok, és különösen az amalgám, megterhelik  az egész szervezetet
  • minden hibás gyökértömés energetikai blokknak tekintendő
  • a gyökértömések negatív hatása 3-5 év lappangás után jelentkezik
  • a foggócok legtöbbször fájdalommentesek, minden elhalt fog később góccá válhat
  • az emésztőrendszer zavarai a szájjal kezdődnek

Ezen módszer szerint minden foghoz tartozik egy szerv is, melyek energetikai kapcsolatban állnak egymással.

A vizsgálat során egyenként megvizsgálunk minden fogat, melynek során kiderülhet, hogy van e valahol

  • Fogágy-gyulladás,
  • Granuloma,
  • Tályog
  • Cysta stb.

A vizsgálat teljesen fájdalommentes!